Első mondat:
Felkel a magyar ember, a kedve pocsék, a dereka hasogat.
Kedvenc idézet:
- A magyar lányok régen úgy főztek, mint az anyjuk, ma úgy isznak, mint az apjuk.
A magyar ember rengeteg pénzért veszi, és még egészségével is drágán
megfizeti a sok olcsó nagyáruházi csodát, eszi a szóját és ízfokozót,
issza a műtrágyából, fagyállóból és szájvízből kikevert energiaitalokat,
a fekete kátrányból hígított kólát. Miközben kortyol, hangosan porlanak
ki szájából a fogak, sercegve sülnek ki az agysejtjei, és néhány
pamatka lilás füst távozik az orrlikán, de ez őt nem zavarja. Rágyújt
valami rettenetes, nem létező nevű cigarettára - mondjuk legyen
egy szál eredeti KANT vagy PILL MILL vagy MERDORO, két ujja közé
csippenti a dohányrudacskát, eltűnődve letüdőzi a kénsavas füstöt, és
érzi, hogy él. A cigi celofánját eldobja az árokszélen, az úgyis a senki
földje, majd elsöpri a szél. Meg se járja eszét, hogy vajon a szél hova
kotorná azt a mocskos mennyiségű celofánt, pillepalackot, cigisdobozt,
csikket, csokipapírt, bármit, amit ő és a hozzá hasonlók elhajigálnak...
A szélnek azért fizetünk az adófizetők pénzéből, hogy mindent
eltakarítson. Télen mindent jótékonyan befed a hó, no meg aztán mit
számít az a pár millió év, amíg a nájlon elrohad?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése